Legkésőbb 2010. február 11-ig még jelentkezhetsz a következő indiai utunkra. Március 29-től április 19-ig egyik legnagyobb szabású utunkra indulunk Dél- és Észak-Indiába. Az utunk részben a korábbi, Mesterek nyomán című utazásunk megújított változata lesz. Meglátogatjuk az Osho-ashramot Punában, majd Ramana ashramját és meditációs barlangjait a szent Arunachala-hegynél. Ezután Észak-Indiába repülünk, ahol Haridwarban most tartják a legnagyobb indiai spirituális fesztivált, a 3 évente megrendezett Kumbh Melát. Ezen is látogatást teszünk, és még egy Himalája-beli kirándulást is tervezünk.

Vedd figyelembe, hogy ez kimondottan meditációs út lesz, lehetőség szerint minden reggel jógával, esti mantraéneklésekkel, rendszeres megbeszélésekkel és meditációkkal. Előképzettség nem szükséges, de a teljes részvétel szándéka igen, így csak azok jelentkezését várjuk, akik ezekben a lényegi programokban is részt fognak venni.

Részletes program:

• Bombaybe érkezünk, innen Punába vonatozunk, 3 napig részt veszünk Osho meditációs programjain, majd rövid ideig Goára is leugrunk.
• Innen repülővel és busszal Madrason át Tiruvannamalaiba utazunk, ahol meglátogatjuk Ramana Maharshi ashramját és szent helyeit, valamint megmásszuk az Arunachala fenséges hegyét.
• Delhibe repülünk, majd bérelt busszal Haridwarba megyünk. Rishikesben szállunk meg. A Kumbh Mela meglátogatása után Rishikesh fölött, ahol még számunkra is elég tiszta a víz, mi is megfürdünk a Gangában.
• Ha sikerül a tempót tartani, még a Himalájába is kirándulást teszünk, a Ganga forrásvidékéhez.

2008 tavaszán minden szempontból különleges utunk volt Indiában. Ezért is tarthatott ilyen sokáig, amíg feldolgoztam magamban, és most végre közreadhatom a kivonatát.

Az eddigi útjaim Észak-India csodáin át vezettek, most viszont egyetlen úton keresztül-kasul beutaztuk a szubkontinens déli részét. Eddig nem jártam tengernél Indiában, most meg Bombay nyugati tengeröblétől Pondicherry keleti homokpartján át a legendás Goára értünk vissza délnyugaton.

A legfontosabb azonban az lett számomra, hogy részben terv szerint, részben spontán, de mindenütt nagy mesterek helyein jártunk. Ennél jobban pedig nem is lehetne kapcsolatot teremteni India igazi mélységeivel.

Pár évvel ezelőtt felkeltette a figyelmemet Ramesh S. Balsekar mester, az egyik legkülönlegesebb élő egységtanító. Elolvastam néhány könyvét, és azóta készültem személyesen is meglátogatni. Most ez is valóra vált: Indiába érkezve első utunk Ramesh mesterhez vezetett.

Mire kijutottunk Bombay repteréről, már nem volt időnk szállást keresni, mert nem szerettünk volna egyetlen Szatszangot sem elszalasztani a mesterrel. Taxikkal a megadott címre vitettük magunkat, és sosem felejtem el azt a valószerűtlenül kedves fogadtatást.

A Szatszangok szervezői szó nélkül beengedték a több mint húsz fős csoportot, és felajánlottak egy helyiséget a tetemes mennyiségű csomagjaink elhelyezésére. Hamarosan ott ültünk Ramesh mester saját nappali szobájában, és másokkal együtt nagy csendben hallgattuk a szavait.

Ramesh mester elmúlt 90 éves, és élete nagy részében banktisztviselőként dolgozott, a bank igazgatójaként ment nyugdíjba. Sokkolóan más életútja volt, mint amit egy megvilágosodott mesterről el szoktak képzelni. „Megvilágosodott vagyok – a saját definícióm szerint. Ez pedig nem más, mint hogy totálisan megadtam magam Isten akaratának.” – mondotta.

A megfogalmazásai hihetetlenül tiszták és világosak. „Hihetetlen volt nekem, hogy filozófia által ekkora békéhez lehet jutni.” – mondta a Szatszang után egyik útitársunk. Meglepetése teljesen jogos, hiszen a filozófia általában az elme útja, a Felébredés pedig az elme-nélküliségé. Valóban nagyon különös, ahogy a mester ennyire logikusan meg tudja fogalmazni, le tudja vezetni az elmén, gondolkodáson messze túl átélt tapasztalatait, megértéseit.

Néhány napig minden délelőtt ide érkezünk hátizsákos stílusú szállásunkról régi kis fekete angol kocsikból álló taxi-karavánunkkal a Szatszangokra. Megismerkedtünk a mesterrel, aki megengedte, hogy magyarra fordítsam a csoportom számára az előadásait, kérdésekre adott válaszait.

Csak tudat van, hogyha egy mondatban próbálom összefoglalni tanait. Itt pedig annyi van ebből az összesűrűsödött tudatból, hogy alig tudom követni a kilencven év fölötti mester szellemi szárnyalását! Ismeretlen energia-és tudatszintekre emel.

Csak később tudtam meg, mekkora változásokat hozott az életembe néhány olyan mondat, amit itt fordítottam. Ramesh mester olyan szinteken dolgozik, katalizál folyamatokat – a tudatalattiban - , amiket elképzelni is nehéz. A változások azonban végül mindig a helyes irányba mozdulnak.

Ez a pár nap felkészített minket a nagy ugrásra: repülővel, majd nagy alkudozás után mikrobuszokkal elindultunk Ramana Maharishi szent hegye, az Arunachala felé. Húsz éve vágytam ide, mióta egy kis könyvben megláttam Ramana csodálatos szemeit és elolvastam az élettörténetét.

Ez a történet nagyon egyszerű. Egy tizenhárom éves fiú megvilágosodik, elutazik a szent hegyhez, amiről hírt hoznak neki a véletlenek, és ott éli le egész hátralevő életét. Mekkora erő van egy ilyen, egyetlen célra irányuló életben!

Éjjel érkeztünk meg Tiruvannamalai-ba, előőrsünk kitűnő szállást foglalt a csoportnak, és hamarosan – indiai szokásunk szerint - a tetőn állva láttuk a környék éjszakai fényeit. Több mint egy héten át reggel, este ezen a tetőn találkozott össze a csapatunk. Reggel jóga, kinyílás a tájra, este mantraéneklés, szabad tánc, élménymegbeszélés a program, mindez kilátással a mesebelien szép környezetre.

Sokunk egyik legnagyobb élménye két barátunk spirituális mennyegzője volt, amit otthoni esküvőjük megerősítéseként vezettem le indiai szokás szerint ezen a szent helyen. A női csoporttagok táncbemutatója után két fehér székre ültettük az ifjú párt, bőségesen körülvéve őket virágokkal, és énekeltük nekik az áldást, szerencsét hozó, szeretetet sugárzó dalokat.

Tökéletes volt a hely és a pillanat. Bármerre fordultunk ezen a tetőn, végtelen csodákat láttunk. Az egyik oldalon a vörös Telehold. A másikon a hamisítatlanul indiai formájú Siva- Shakti templomegyüttes tornyai. Mögöttünk pedig maga a lenyűgöző Arunachala, India egyik legszentebb hegye, Siva földi testetöltése. Fölöttünk a csillagos égbolt, amelyen szokatlan helyen látszottak az ismerős csillagképek. Amikor lefelé jöttünk a szertartás után, barátságosan bemutatkozott a vendégház tulajdonosa, és gratulált a szertartáshoz.

Napról napra jobban megismertük a szent hegy környékét. Az első nap már el is mentünk a Sri Ramana Ashramba. Tudtuk, hogy Ramana halálának évfordulója van aznap, de nem kérdezősködtünk a programokról, csak követtük az események áramlatát. Először is bementünk a nagy meditációs terembe, és csendben róttuk a köröket Ramana síremléke körül. Amikor leültünk, éppen kezdődött az elmélyült mantraéneklés.

Később körülnéztünk az udvarban, és a kisebb épületben az üvegajtón át bekukucskáltunk Ramana Maharishi régi fekhelyére. Az emléktábla feliratát olvasva megtudtuk, hogy itt élte utolsó napjait, és itt hagyta el a testét. Rájöttünk, hogy közeledik a halála – mahászamádhi-ja – pontos órája. Miután tisztelettel adóztunk a megszentelt helynek, leültünk meditálni az épület előtt a fűre.

Egyszer csak kb. százan lettünk! Megelőztük az áramlatot, utána mindenki ide gyűlt a varázslatos pillanat átélésére. Mélységes, Ramana-i csend. Utána énekelni kezdtek: az Arunachala Siva- mantrát, amit rég szerettem volna az eredeti dallammal megtanulni! Benne voltunk az egybeesések tökéletes, segítő áramlatában.

Rengeteg zarándokkal együtt legalább kétszer körbejártuk, majd megmásztuk – volt, aki többször – a szent hegyet. Helyi vezetőnk súlytalanul lépdelt fel a meredek lejtőkön, de többször meg-megállt, hogy lépést tudjunk tartani vele. Megmutatta a barlangokat, ahol Ramana évtizedekig élt és meditált. Az ott élő szerzetesek azóta is töretlenül vigyázzák azt a csendet.

Kevésbé „ortodox” módon is találkoztunk a csodával. Kedvenc éttermünkben, a nemzetközi spirituális utazók törzshelyén – az oltáron legalább tizenöt megvilágosodott mester képei – a csoport egyik tagja kissé magába borulva ült a reggeli fölött, mire egy társának eszébe jutott pont akkor megkérdezni tőle: – Ki vagy Te?

Ramana útjának alapkérdése egy pillanat alatt lerombolta az ego védőgátjait, és a szerencsés leányzó azonnal a szívében érezhette a végtelent meg a szent hegyet. Többeknél is egy félóráig egymást váltotta a Felébredés óriási erejéből fakadó sírás és nevetés, a fénnyel teli beszélgetés közben, aztán újra Ramana meditációs csarnokában kötöttünk ki, ami ideális hely volt a köszönetnyilvánításra.

Mielőtt visszarepültünk volna Bombaybe, a csoportnak eszébe jutott, hogy közel vagyunk a keleti tengerparthoz. Szereztünk egy buszt, és meg sem álltunk Pondicherry-ig. Megint egy kis előőrs talált szállást, mégpedig elég hihetetlent. Minimalista stílusú tábor, amelyben a tenger közelsége dominált és nem a luxusszállás. Rattan-székben ültem már, de rattan-házban eddig sohasem laktam! A forró éjszakában a jótékony szellő átfújt a fonott falakon.

A táborban és a környék ajándékboltjaiban mindenütt Sri Aurobindo, egy másik legendás indiai mester képeit és relikviáit láttuk. Az ő útmutatásai alapján épültek szállásunk házai is, a lehető legkevésbé környezetszennyező módon. Véletlenül még itt is egy mester vonzáskörzetébe kerültünk.

Az indiai tengerpart valami más. Nem luxusnyaralások helyszíne divatos fürdőruhás úri közönség számára. Megérkezik egy falu apraja-nagyja a nagy vízhez. Ruhástól belemennek, majd lefekszenek a szélére, és hagyják, hogy a hullámok ide-oda görgessék őket. Gyakran a kedvenc háziállataikat sem felejtik otthon. Hihetetlen látvány, az biztos.

Mennyi valószínűsége van annak, hogy az Arunachala ormain összefutunk egy szláv nyelvű csoporttal, majd az eldugott tengerparti táborhelyen újra beléjük botlunk? Pedig ez történt. Az utazást különösen átszövik a véletlenek, Hermész kedvenc játékai.

Két nap múlva már újra Ramesh mester lábai előtt ültünk, és hallgattuk bölcs, néha ironikus szavait. „Mindenki teljesen szabadon cselekszik. Nézz azonban szembe vele: tetteid következményei fölött semmi uralmad sincsen! Tedd, amit érzel és jónak látsz, aztán dőlj hátra, lazíts bele, és nézd meg derűsen, hogy mi lesz belőle…”. Régen egyébként ezt így hívták Indiában: cselekvés a tettek gyümölcseihez való ragaszkodás nélkül.

Megköszöntük Ramesh mesternek az áldásos tanításait, és búcsúztunk. Maga Bombay (mai nevén: Mumbai) is sok-sok élményt adott nekünk. Nagyon nehéz volt zavartalan helyet találni a programjainkhoz, így felvállaltuk azt, ami adódott. Tőlünk telhetőleg „kerültük a feltűnést”: jókora tömegek figyelmétől övezve jógáztunk minden reggel a tengerparti sétányon (egy hajnalban eltűnt az öbölből a víz, akkora volt az apály!), mantrákat énekeltünk egy szép parkban, ahol a rendőrök majdnem kénytelenek voltak feloszlatni hálás közönségünk nagyra nőtt tömegét. A város befogadott minket.

Ezután még meglátogattuk Osho meditációs központját Punában, ahol mindmáig alkalmazzák a zseniális mester aktív meditációit, utána pedig Goán végződött a körút. Ezek elmesélése azonban már egy külön alkalmat igényel. Bombay-ben, az egyik legnyugatiasabb indiai nagyvárosban (melynek másfélszer több lakosa van, mint hazánknak…) bezárult a kör, amit mesterek lábnyomain jártunk be a csodálatos Indiában.

Mindenki tudja, hogy a lényeg: a jó időben kell lenni a jó helyen. Én hozzáteszem: a legjobb állapotban! Ez számomra a spirituális utazások mottója. GYERE VELÜNK!

Kattints ide és nézd meg mikor van a legközelebbi Spirituális Utazásunk!