|
|
|
Spirituális filmelemző klub
Árad ki a tömeg a moziból, mondjuk a Mátrix című filmről, és jól hallani a hangos beszélgetéseket: "hát technikailag jó volt, meg jó volt, ahogy ment körbe a kamera, de mondanivalója aztán semmi nem volt". A legtöbb néző semmit nem vett észre belőle, hogy ebbe a filmbe, és még sok hasonló társába, legalább annyi szellemi tanítás volt beépítve, mint egy átlag ezoterikus könyvtár teljes tartalmába – csak jóval élvezhetőbb formában.
A XX. század eleje óta egyre többen kezdik újra felfedezni a mítoszokat és a mindennapi életünkre gyakorolt hatásukat. Sok évvel ezelőtt a Csillagok háborúja kapcsán kezdtük először sejteni, hogy itt valami másról, jóval többről van szó, mint amihez az addigi tudományos-fantasztikus, vagy hasonló filmekben hozzászoktunk.
Az amerikai közönségfilmek mögött legközvetlenebbül egy kortárs mitológiakutató áll, Joseph Campbell, akit George Lucas a személyes tanítómesterének tekintett, habár csak jóval az után találkoztak először, hogy az ő rendszere, A hős útja alapján készült Csillagok háborúja-trilógiát már rég bemutatták. És köszönhetően annak, hogy a hollywoodi filmgyártásban, ami sikerben mérhetően is működik, azt azonnal elkezdik másolni, az ősi, mégis újszerű modell a hetvenes évek végétől kezdve futótűzszerűen terjedt tovább a közönségfilmekben, mára szinte általánossá válva nem csak Amerikában, hanem világszerte is.
A mítosz, mint minden történet, nemcsak a racionális, hanem elsősorban az intuitív részünkre hat, és az emberiség komplex tapasztalatait adja tovább generációról generációra, követhető mintákat ad az életünkre, illetve visszatükrözik egy csoport vagy akár egy egész társadalom gondolkodásmódját, miközben alakítják is azt. Nagy hiba elavultnak tekinteni a mítoszokat csak azért, mert más a működési módjuk, mint a racionális gondolkodásnak. Campbell egyik tanítása, hogy korunk egyik legsúlyosabb hibája a mítoszok vezető erejének részleges elvesztése. Sokszor hangsúlyozta, mennyire szüksége lenne a mai civilizációnak az új mítoszai megtalálására, megteremtésére.
A formátum gyakorlatilag semmit sem változott tízezer év óta: akkor este a sötétben a tűz körül ülve hallgattuk a sámán szuggesszív meséit a régmúltról vagy más világokról, most pedig ugyanezt tesszük egy nagy, sötét szobában (legyen szó moziteremről vagy a saját nappalinkról), ahol viszont már a tűz fénye egybeolvadt a mesélő személyével.
Sok elemző megállapította, hogy a tudománytól átszőtt korunkban a tudományos-fantasztikus irodalom és filmgyártás vette át nagyon nagy részben az ősi mítoszok funkcióit. Ez is jelzi, hogy mekkora igény van bennünk a mély tartalommal bíró mítikus történetekre a mai korban is. Ugyanakkor a mítikus történetszerkesztés mára már bőven túlnőtte a tudományos-fantasztikus műfajt, és ma már szinte minden műfajra sikeresen alkalmazzák, sőt, már egyes, Campbellt megelőző filmklasszikusokban is kimutatható a jelenléte.s
A spirituális filmelemző klubestéken áttekintjük a népszerű (és értékes) filmek alapjait gyakran képező mítikus strukturákat. Újra és újra bemutatjuk A hős útja-modellt azokon a filmeken, amik a különböző lépéseket a legjobban dolgozzák fel. Foglalkozunk a jellemző szereplő-archetípusokkal (hős, alakváltó, mentor, trickster, árnyék, stb.), és a ma legfontosabb visszatérő motívumokkal (apakeresés és apakonfliktus, a szakrális nőiség megtalálása, tudatállapotok, stb.). A hős útját emellett összehasonlítjuk olyan ismert fejlődésmodellekkel, mint a Tarot Nagy Árkánája (A bolond útja), a zen-kör, vagy a születés négy szakasza.
Minden lépésnél és minden témánál rengeteg további ismert példát hozunk. Így, legyen szó mondjuk A hős útja-formátumot pontról pontra Campbell eredeti tanításai alapján feldolgozó Csillagok háborújáról, a női- és férfiszerepeket, apa- és anyakonfliktusokat a legjobban bemutató Avatarról, vagy A hős útja-modellt, a terápiás elemeket, és a keleti-nyugati szellemi tanításokat egyben ötvöző Mátrix című filmről, célunk olyan használható tudást adni a résztvevők kezébe, ami által jobban megértik a mai filmeket, a mélyebb üzenetek szintjéig.
Spirituális filmelemző tanfolyamot egy- és kétnapos formátumban érdeklődés esetén, minimum 3 fő jelentkezése esetén indítunk!
Jelentkezés, információ:
PrAkash - Vörös Ákos
+36 30 251 1322
+36 20 258 0833
E-mail: info [kukac] ébrenlét.hu
|
|
|
|