|
|
|
SAMADHI KÖR (ejtsd: szamádhi)
Köszöntelek a Samadhi Kör honlapján!
A Megvilágosodás szerintem minden ember legnagyobb lehetősége, amit nem csak a nagy vallásalapítók éltek át, hanem a mai világban is reális cél bárki számára. Korunk általános válságában talán még nagyobb lehetőség rejlik a felébredésre.
Amióta két évtizeddel ezelőtt először átéltem a Megvilágosodást, életcélommá vált, hogy másokkal is megosszam ezt a lehetőséget. Régi tanítványaimat ott találod mindenhol, sokukat már tanítóként, néhányan pedig velem tartanak az elhivatásban, hogy másoknak is segítsük megtalálni szabad, boldog önmagukat.
Akár csak érdeklődsz a téma iránt, akár már évek óta jársz a szellemi úton, szeretettel várunk programjainkon. |
| Vörös Ákos PrAkash |
Programjainkról
1993-ban három év világkörüli utazás (Hawaii, Amerika, India) és megvilágosodott mestereknél (Papaji, Gangaji, Eli Jaxon-Bear) folytatott tanulmányok után hazatérve alapítottam meg saját szellemi iskolámat, a Samadhi kört, ami már tizenhét éve segíti a valódi, intenzív, tapasztalatokra épülő belső úton járókat. Több ezer ember indult már el ezen a szellemi úton és szerzett spirituális tapasztalatokat - sokan életük meghatározó élményeit élték át itt.
A Samadhi kör nyitott, bármikor eljöhetsz egy-egy esti programra, tanfolyamra vagy tréningre. Mindegyik program önmagában is teljes, ám együtt magasabb szinten fejtik ki a hatásukat. Valódi, gyökeres változásokat így csak azzal érhetsz el, ha hosszabb távon is bekapcsolódsz a fejlődésedet segítő, tudatosságfejlesztő gyakorlásba.
A tréningek az egyszerűen megérthető, de lényegi szellemi tanításoktól a tapasztalati csoportokon és beavatásokon át a legerősebb meditációs táborokig ívelnek. A modern nyugati és ősi keleti technikák legjavának egyedi fúziója segíti nálunk a belső fejlődésedet.
- RENDSZERES PROGRAMOK: Yoga, Transzlégzés, Samadhi-est, OSHO-meditációk
- ELMÉLETI TANFOLYAMOK: Tarot, Enneagram elméleti tanfolyam
- GYAKORLATI TRÉNINGEK: Enneagram-terápia, NLP
- TÁBOROK: Külföldi Yoga-utak, Tatai Samadhi-tábor
- BEAVATÁSOK: Tudattisztító Tűzjárás, Indián Izzasztókunyhó
- AZ ABSZOLÚT: MEGVILÁGOSODÁS-INTENZÍV (Zen, Terápia, Felébredés)
Rendszeres programok
| Hétfő |
|
18:00-19:00: Yoga bemelegítés a Sziddhárta Spirituális Központban
|
|
19:00-21:00: SZABADSÁG-LÉGZÉS a Sziddhárta Spirituális Központban
|
| Kedd - Helyszín:
Sunorange |
|
18:00-20:00: CHANDRA YOGA
|
|
20:00-21:00: OSHO MEDITÁCIÓ
|
|
21:00-22:00: MINI SZABADSÁG-LÉGZÉS
|
| Szerda |
|
Napközben: Manjushri-masszázs
|
|
18:00-19:30: SATSANG - Meditáció, előadás a
Sunorange-ban |
| Csütörtök - Helyszín:
Sunorange |
|
18:00-20:00: SAMADHI CHAKRA YOGA
|
|
20:00-22:00: SAMADHI-EST - mantraéneklés -és tanulás, szabad tánc
|
| Péntek - Helyszín:
Sunorange |
|
07:00-08:30: REGGELI SAMADHI YOGA
|
| |
|
|
A biztonság kedvéért telefonálj vagy írj SMS-t, hogy megtudd, lesz-e aznap a program! |
|
A Rendszeres Programok helyszínei:
Sunorange - www.sunorange.hu Bp. XI. Badacsonyi u. 9. III. em. - TÉRKÉP
Megközelíthetőség:
- 61-es villamossal (BKV TÉRKÉP) a MOSZKVA TÉR-től (9. megálló) vagy a MÓRICZ ZSIGMOND KÖRTÉR-től (2. megálló), a Szüret utcánál kell leszállni.
- 212-es busszal (BKV TÉRKÉP) a BORÁROS TÉR-től (5. megálló), a Vincellér utcánál kell leszálni.
Sziddhárta Spirituális Központ - www.sziddharta.hu
Bp. VI. Andrássy út 98. fsz. - TÉRKÉP
Megközelíthetőség: - Kisföldalattival (BKV TÉRKÉP), a Kodály Köröndnél kell leszállni.
Jelentkezés, információ:
PrAkash - Vörös Ákos
+36 30 251 1322
+36 20 258 0833
E-mail: info [kukac] ébrenlét.hu
|
|
|
|